Blog

Lépcső burkolat parkettából?

2020.02.12.
Lépcső burkolat parkettából?

Egy gyönyörű és költséghatékony módja a már meglévő, felújításra váró vagy éppen új lépcső burkolásának.

Egy rövid kis sztorival szeretném bemutatni, hogyan is jutottunk el a kiválasztástól a megvalósításig. Kedves házaspár tért be szaküzletünkbe azzal a szándékkal, hogy valami fa padló burkolatot szeretnének a nappalijukba vásárolni és szeretnének a kivitelezéssel is megbízni bennünket. Természetesen a legjobb tudásunk szerint végigjártuk a lehetőségeket. Nem új épületről hanem egy felújításról lenne szó ez rögtön az elején kiderült. Nagyon fontos információ hiszen valamilyen meglévő burkolatra rá vagy annak bontását követően lehet az új padlót lefektetni. Megjegyezném... itt még szó sem volt semmiféle lépcsőburkolatról. Mivel nagyon sok kérdés felmerült így arra jutottunk mielőtt választanának egy helyszíni bejárást, felmérést mindenképp tegyünk meg. Ez a feladat többnyire rám szokott hárulni amit nagyon is szeretek elvégezni. Ott jártam során végig mentünk a lehetőségeken de annyi kompromisszumot kellett volna kötnie a tulajdonosnak a fa padlóval kapcsolatban, hogy közösen végigbeszélve, átgondolva a megálmodott fapadló fektetését kizártuk. Mik voltak azok a tényezők amik miatt így döntöttünk? Csak néhány :

  • kapcsolódó nyílászárók bele értek volna az elkészített burkolatba
  • meglévő járólap stabil volt de mégis néhol bizonytalannak éreztük a tapadást
  • kutyusukat (nem kis testű) beengedik a nappaliba ami ráadásul kert kapcsolatos szóval...

A padló átbeszélését követően kérdeztem rá, hogy mi a tervük a lépcsőjükkel. Ugyanaz a lap futott fel rajta mint a nappaliban lévő. Hát ez egy jó kérdés válaszolták mosolyogva. Mert van ötletem? Kérdezték. Láttam rajtuk mennyire bele szerelmesedtek abba a kész parkettába amit padlónak szerettek volna így elmondtam, hogy annak viszont nincs akadálya, hogy egy gyönyörű lépcsőt készítsünk belőle. Ráadásul még a házi kedvenc sem mehet az emeletre! Így fordult egy padló fektetés lépcső burkolásba a megrendelő legnagyobb örömére.


Kapcsolódó termékek

Classic Asgil light tölgy EPL154

Classic Asgil light tölgy EPL154

6 290 Ft/m
Részletek
Classic Parkettmintás tölgy EPL019

Classic Parkettmintás tölgy EPL019

6 990 Ft/m
Részletek
Golden Valley Oak Parquet

Golden Valley Oak Parquet

11 590 Ft/m
Részletek

Termékkatalógus

Kérjük tekintse meg termékkínálatunkat, és találja meg az Önnek legmegfelelőbb parkettát. Munkatársaink készséggel válaszolnak a felmerülő kérdésekre.

Tovább

További cikkek a témában

Laminált padlónak álcázott parafa padló?
2020.02.01.

Laminált padlónak álcázott parafa padló?

“Gyermekeink nyugodt alvása” minden szülő álma! Na jó de mi köze ennek egy parketta szakkereskedéshez?

Elolvasom
Padló választás óvodába!
2020.02.01.

Padló választás óvodába!

Kedvenc helyi óvodánkból keresett meg az Igazgató Hölgy, hogy néhány csoport szobában burkolatot szeretnének cserélni… Vajon mitől lett ez a feladat igazán személyes? :)

Elolvasom
Pályázat Bezár